Prológus: Kell egy kis nyugi!
Hűvös februári délután volt. Az ágyamon feküdve néztem ki az ablakon. A már megszokott látvány kissé unalmasnak tűnt, ezért megfordultam. Hátat fordítottam a boltoknak, panelházaknak és az egész világnak. Nem akartam tudomást venni a zajos tömegről az utcán, a családi autókbol szóló kissé tompított zajról, melyben a saját stílusuknak megfelelő zenét, vagy éppen a híreket hallgatjak.. Kissé fáztam.. A szobám falára pillantottam és éreztem ahogy a hideg végigfut a testemen.. A lila falat néztem, ami tele volt emlékekkel.. Nyári koncert és fesztiváljegyek, a legőrültebb (véletlenül megörökített) pillanatok a barátnőimmel, a mozijegyek azokról a filmekről amiket végigtrollkodtunk várva, hogy kizavarjanak minket, közös plázázásokról megmaradt árcédulák, a versenyekről kapott oklevél amikre csak azért mentünk el, mert a tanárok elküldtek minket, és a jó öreg közös érmék, amik a győzelmeinket mutatták. Igen.. Mi öten egy kézilabda csapatban játszunk, és ha a pályán vagyunk tökéletes az összhang.. Sajnos a valóéletben nem mindig értünk egyet.. 5 embernek amilyen könnyű, annyira nehéz is összetartania a nehezebb napokon.. Persze mindig számíthatunk egymásra de ahogy telnek a napok és közeledik a nyáriszünet egyre ingerültebbek leszünk. Hogy miért? Hát... Ez nagyon egyszerű..
-Naa.. Várod már a nyáriszünetet Kicsim?-kérdezte anyu miközben komótosan lesétáltam az emeletről.
-Ja. Klassz lesz -zártam volna le a témát, mire apu közbeszólt:
-A nyár a tinédszerek egyik legjobban várt három hónapja. Folytonos bulizásba kezdenek, koncertekre, fesztiválokra járkálnak, előkerül a malacpersely, ami persze az első héten ki is ürül és akkor tudomást vesznek rólunk, a szülőkről, akik ha nem adunk legalább egy tizessel több zsebpént akkor "a világ utolsó szemét nyomorékává" válunk. Jól mondom?-fordult oda Laurához, a nővéremhez.
Laura nagyon zűrös tini volt. Akaratos és hisztis. Ha valamit nem kapott meg vagy nem jött össze a terve magábafordult, nem evett velünk, napokig nem jött ki a szobájából és mindenkivel kiabált. Éppen ezért rengeteget veszekedtek apával. Laura már 20 éves. Hétvégenként buliba jár, hétköznapokon a számítógépén ügyködik. Ő tervezi az egyik cég logóit, plakátait. Nagyon szép, tehetséges lány. De már rég nem olyan a kapcsolatunk mint régen. Ahogy nőtt más dolgok lettek neki a fontosak, szemtelen és tiszteletlen lett anyáékkal szemben és egyre kevesebbet van otthon. Anyáék félnek hogy én is ilyen leszek, ezért inkább sosem hagynak egyedül. Kéthetente kirándulásokra cipelnek, amit szerintük mennyire élvezek és egyből kiakadnak ha kétperccel később indulunk a meccseimre. Miért nem értik meg, hogy néha kell egy kis nyugi?
-Szivem iparkodj, elkésünk!!
-De még van fél óránk, Anya! Nyugodjatok meg.
-Majd akkor nyugszunk meg ha már a kocsiban ülsz!
-Megint olyan korán indulunk. Mikor odaérünk még a terem se lesz nyitva.
-Beszélsz itt össze-vissza! Ki kell választani a lelátó legjobb helyét, mielött elfoglalják.
-Vagy azt se akarod hogy menjünk? Szégyelsz minket Kisasszony? -kontrázta apa.
-Jól van, jól van. Indulhatunk.
-Bekötötted magad?
-Be..
-Labda?
-Megvan..
-Mez?
-Megvan..
-Cipő?
-Anya induljunk már!!-türelmetlenkedtem a végén.
Nos, igen. Így kezdődik egy nagyszerű szombat délután..
-Naa.. Várod már a nyáriszünetet Kicsim?-kérdezte anyu miközben komótosan lesétáltam az emeletről.
-Ja. Klassz lesz -zártam volna le a témát, mire apu közbeszólt:
-A nyár a tinédszerek egyik legjobban várt három hónapja. Folytonos bulizásba kezdenek, koncertekre, fesztiválokra járkálnak, előkerül a malacpersely, ami persze az első héten ki is ürül és akkor tudomást vesznek rólunk, a szülőkről, akik ha nem adunk legalább egy tizessel több zsebpént akkor "a világ utolsó szemét nyomorékává" válunk. Jól mondom?-fordult oda Laurához, a nővéremhez.
Laura nagyon zűrös tini volt. Akaratos és hisztis. Ha valamit nem kapott meg vagy nem jött össze a terve magábafordult, nem evett velünk, napokig nem jött ki a szobájából és mindenkivel kiabált. Éppen ezért rengeteget veszekedtek apával. Laura már 20 éves. Hétvégenként buliba jár, hétköznapokon a számítógépén ügyködik. Ő tervezi az egyik cég logóit, plakátait. Nagyon szép, tehetséges lány. De már rég nem olyan a kapcsolatunk mint régen. Ahogy nőtt más dolgok lettek neki a fontosak, szemtelen és tiszteletlen lett anyáékkal szemben és egyre kevesebbet van otthon. Anyáék félnek hogy én is ilyen leszek, ezért inkább sosem hagynak egyedül. Kéthetente kirándulásokra cipelnek, amit szerintük mennyire élvezek és egyből kiakadnak ha kétperccel később indulunk a meccseimre. Miért nem értik meg, hogy néha kell egy kis nyugi?
-Szivem iparkodj, elkésünk!!
-De még van fél óránk, Anya! Nyugodjatok meg.
-Majd akkor nyugszunk meg ha már a kocsiban ülsz!
-Megint olyan korán indulunk. Mikor odaérünk még a terem se lesz nyitva.
-Beszélsz itt össze-vissza! Ki kell választani a lelátó legjobb helyét, mielött elfoglalják.
-Vagy azt se akarod hogy menjünk? Szégyelsz minket Kisasszony? -kontrázta apa.
-Jól van, jól van. Indulhatunk.
-Bekötötted magad?
-Be..
-Labda?
-Megvan..
-Mez?
-Megvan..
-Cipő?
-Anya induljunk már!!-türelmetlenkedtem a végén.
Nos, igen. Így kezdődik egy nagyszerű szombat délután..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése